1.
Térdreborulva kértem az Istent,
hagyjon el.
Vagy bármi…
Csak mert nem volt már senki sem.
 Nincs. Ami maradt, elviszem.
Kértem az Istent, hogy vessen meg,
mondja csak, hogy nem kellek,
Gyűlöljön.
Lökjön el.
Könyörögtem –elgyötörten.
Elfáradtam. Összetörtem.
Embert öltem.
Veled együtt magamat,
szerelembe-bűnbe estem,
Krisztus szavát megvetettem.
Szeget hittem.
Hitet szegtem.

2.
Atyám,
adj közönyt, távolíts el attól, ami valaha
fontos volt, vedd el, amiben hittem, ne hagyd,
hogy dobbanjon a szív, hisz Te tudod, neked tudnod kell,
belehalunk az ő engem igen én őt nem az én őt igen ő engem nemekbe. 

Atyám,
taszíts el tőlem azokat, akiket szeretek,
ne legyenek halottaim, akkor sem, ha hozzád térnek,
beteljesületlen álmokat adj, hazug barátokat,
hamis szeretetet. Hagyj egyedül, hogy ne szeressek és
ne szeressenek.

Atyám,
vedd ezt a hús-vér szívet, az érző lelket, gyűlöletet szíts,
vagy olts ki mindent, hogy ne fájjon annyira,
hogy minden lélegzetvétellel megtagadom szavaid,
hogy süket a fülem, és vakok szemeim, hogy
ne szakadjon meg a szív, ha ellened cselekszem
mindennap, amíg velem vagy, amíg védsz,
amíg szeretsz,
Amen.

3.
Mert Te tudod, mi az, hogy végleg egyedül
maradni. Hogy hiába volt az a tizenkettő, ők
nem ontották vérüket, nem áldozták életüket,
nem védtek meg semmitől.
A test kész, de a lélek erőtlen, az
ész biztos, de a szív bizonytalan,
tudnod kell, hogy mennyire félek.
Ha nem vagy – és nem vagy – távoli Istenség,
márványszobor, mártír, bálvány, akkor kérlek,
hogy tarts ki, virrassz velem, sírj mellettem, mert
egyformák vagyunk. Tudta az anyánk, hogy nem
leszünk olyanok, mint a többiek, és látod, mi lett belőle.
Hogy nem értik, hogy van ez. Harminchárom
voltál akkor, húsz leszek mindjárt. Összenövünk
lassacskán, és hát itt vagy. És itt vagyok. És itt ez
a távolság is, persze mindig azt kívánom, bár
ne lenne ennyire áthidalhatatlan.
És akkor a bátyám lennél, és az egyetlen,
akihez
lehetnék
őszinte.

4.
Szűzen kaptad, fiatalon,
kislány voltál, szép liliom.
Nem tudom, mit érezhettél.
Bátor voltál, anya lettél,
embergyermeket szerettél,
mindent feladtál,
tiszta maradtál…

És aznap, mire gondoltál?
Mit láttál? Hol voltál?
Biztosan zokogtál…

Láttad gyermeknek, vidámnak, betegnek.
Mennyire szeretted?

A FIAD VOLT.

Néha tükörbe nézek, sírni tudnék, suttogom az imákat.

Ő is különc volt. Hiheti egy Anya, hogy Isten is hibázhat?