Suttogás

tágra nyitott lélektükrök.
utazok.
kék mélységből magasságba
zuhanok.

felsóhajt a méla gitár,
könnyezik a napsugaras tarkaság
tompa bársonyeső szitál,
elmereng a törött szárnyú csalfaság

megállít a csinos remény,
ecet-édes álmosolya felragyog
jég a szíve, gyémánt-kemény.
acélangyal. érzem már, hogy meghalok

és susog a kegyes gyilkos
minden szava feszes lélek-sorompó
„oh, a világ… hűvös, nyirkos,
nyitva még diószínű koporsó…”

eltaszítom. félni kezdek,
átkarol az elátkozott szorongás.
mondja: „rajtad kívül ezrek…”
ne is folytasd! csak…most minden olyan más…

Ő még kérdez. hisz már ismer
„mi az élet?” riadt, percnyi villanás
„igen, de ha igaz hittel…”
felzokog az ezerszínű csillogás

„nincs semmi baj” – súgja lágyan.
bársony hangja jégcsap-forrón átölel.
„Tudom”… „de sok smaragd vágyam…”
„hallgass! itt vagy, és tudod, hogy menned kell!”

elengedi két kezemet.
„elmegyek. hagyj! ez a tiéd.” - átadja. elveszem – az életemet.
fátyolozva a lelkemet láthatja.

„Szerettelek.” búgja csendben.
hullathatnék sűrű, zafír könnyeket,
de nincs erőm. „minden rendben…”
de... emészt a maró visszhang: elmegyek…
 
már szalad is. könnyed csoda.
visszahívnám. mosolygok, mert nem lehet.
én sohasem megyek oda…
Neki könnyű. Ő már bármit megtehet.

őrült örvény, lidércfények,
kételyek.
szélszeretet, bíborlélek.
ébredek.
sziklaszavak, acélparancs-
huzalok.
violaszín selyemnarancs...
zuhanok.

balla diána 2012.